Archive for 2016-01-18

Uber kontra Fireflies

Érdekes hírt olvasok minak az indexen, de minden netes fórumon is beszélnek róla. Márcsak azért is, mert Pesten jópár főutat elzártak a taxisok, ez feltűnik mindenkinek. Mi ellen is tiltakoznak? Miért ez a cécó? Nyilván az a probléma, hogy konkurencia erősödésével letörik az árat, és a meglévő taxisok kevesebb pénzt keresnek, mint eddig.  Kinek jó ez? Az utasnak, aki olcsóbban jut el A-ból B-be.

Persze jogos hogy ki fizet adót, ki nem. Kinek kellett többet beruháznia, és nyilván azt valamiből ki kell termelni. Nem vitatom, nincsenek előnyben.

De láttunk már szakmákat kihalni is. Nyomdaiparban dolgoztam, és látható volt hogy pl. a montírozó munkáját hogy váltja fel 1-2 okos program. És ők át kellett hogy képezzék magukat. De láttam egy barátom által azt is, hogy a mozigépész munkáját átvette egy műholdról „filmet kapó” számítógép.

A fejlődés nem áll meg, akár tetszik, akár nem.

Nyilván kitalálják ogy az ubert használó sofőrök is járuljanak hozzá a közös dolgokhoz adó formájában. És ha sokan ubert használnak, akkor az árakra hatással lesz, és nyernek az utasok. Lehet tiltakozni ellene, de ugye a telefonomra olyan szoftvert telepítek, amilyet akarok. És bizony ha ott van, akár használhatom is.

Moszkvában voltam 2 éve. Mentem át a Kreml melletti hídon, megállt egy autós mellettünk és megkérdezte, elvigyen e minket. Ez ott így ment. Se nem kelet talkalmazás, se semmi. Ott elvisznek és némi rubel gazdát cserél a végén. És mindenki jól jár!!! Ezt valaki egy applikációba öltötte, és a piaci érteéke a cégnek, írjon valaki ha nem írok igazat, 60 milliárd dollár. És az egész világon beszélnek róla!

 

Hétvégén voltam egy turisztikai konferencián. Mellette laktunk egy 4 csillagos hotelben. 2 fő 16.000 Ft reggelivel. Jó ár? Sztem ok. A wellness részen páromat angolul szólították meg. A konferencia Budapesten volt. És nem először járunk így. Ebből az következik, hogy ezt a szolgáltatást már inkább a külföldiek engedhetik meg maguknak…

4 éve utazgatom egy svájci céggel. 4 kontinenst bejártam vele. Utoljárra egy utazási irodában még Pécsett kb 5 éve voltam. Ott jól kitaláltuk az ott dolgozókkal, hogy Dubrovnikban egy hotelben mikor mennyit töltünk. A bankkártyám és a pénztárcám otthon felejtettem. Mondam, másnap visszajövök.

Otthon mivel tudtam a hotel nevét, ránéztem mégegyszer a hotel honlapjára, hogy milyen képek is vannak fent róla. És akkor az árat is gondoltam ellenőrzöm. És itt döbbentem meg, napi 4000 Ft-tal volt több az utazási irodában az ár, mint a hotel honlapján. Mondanom sem kell, nem mentem vissza.

Azóta egy olyan foglalóportált használok, amit egy svájci cég üzemeltet. A partnerei között szerepelnek a világ összes régiójának a legnagyobb foglalóportáljai. Egyes beszállítóink külön külön is milliárd euros forgalmakat csinálnak. Olyan sok ember utazik ezeken a rendszereken keresztül, és olyan forgalmakat csinálnak, hogy 1-1 utazási iroda éves forgalmát vagy órák, vagy max. napok alatt teljesítik.

Utazási partnereink

Akkor most majd az utazási irodák vonulnak ki az utcára? Vagy kitalálnak valamit, amitől nem esnek el a bevételtől? Mert az nem kérdés, hogy már az emberek inkább a neten foglalanak, és nem katalógust gyűjtögetnek…

A fejlődés megállíthatatlan, és nem fogok oda menni, ahol ugyanaz a dolog többe kerül!!!

Ha a világ legjobb foglaló portálját keresed, ahol minden van, szólok, megcsinálták. Töb mint 4 milliárd forintnyi fejlesztő munka eredménye, 5 és fél év programozói munka és egy szuper találmány van mögötte. És bárki hozzáfér.

Azon dolgozom, hogy ezt megismertessem az emberekkel. Ezért írtam a könyvem is, hogy végre Magyarországon ne angolul kezdjék a kommunikációt pl a Gellért fürdőben, hanem igenis feltételezzék végre, hogy a Magyarok is megtehetik hogy ott pihennek.

Ha csatlakoznál a cspaatomhoz és marketingelnéd Te is egy svájci cég termékét, keress meg, megtanítom hogy élhetsz Te is minőségi életet, hogy utazhatsz kedved szerint.

 

 

Ha érdekel téged is, hogy spórolhatsz a szállásfoglalással, vagy hogy kereshetsz te is komoly pénzt az interneten, kattints ide, és megmutatom neked is. Keress meg akár telefonon is nyugodtan.

MT reptéren könyvemmel

Üdvözlettel:

Merényi Tamás

utazásspecialista
info@merenyitamas.hu
skype:merko73
+36 70/319-0340