Archive for 2016-04-25

Róma – Taormina yachtozás és egy utazás megszervezésének kálváriája

Egy hete hívott Csaba barátom, hogy bajban van, Malagából kellene elhozni egy hajót vagy Görögországba vagy Sibenikbe. ÉS persze ez egyedül nem kis feladat. Többen váltott vezetésel megoldható. A képen egy Benetou First 47.7-es látható.

Meréniy Tamás Benettou First 47.7 Femme Fatale

 

Rengeteg ember vágya között szerepel, hogy egy vitorlás yachttal akár egyszer is életében utazhasson. Annakidején a kilencvenes években Monacoban attól is boldog lettem volna, ha megnézhetek egy ilyet belülről milyen.

Bárhol meg lehet vele állni az öblökben, nem kell a zsúfolt strandokon egymás mellett sűrűn feküdni. Lehet venni a halászoktól a tengeren halat és kagylót, amit megsütve a hajó feldélzetén elfogyaszthatunk egy jó bor vagy hideg sör melett. Szóval más a érzés mint a homokban fekvő napozás.

Útvonal: Malagából indulva 22-én Mallorca, Ibiza vagy Menorca érintéséval, Korzika és Szardinia között Bonifaccioban meglááva – Róma – Capri – Lipari-szigetek – Messinai-szoros – és végül Sibenik.

És akkor jön sok ember problémája, a pénz és az idő. Van 3-4 heted így hirtelen? Hát igen, nekem sem volt. Mivel április 23-án volt cégünk 5 éves születésnapja és fő rendezvénye, így azt az 1 napot választottam, nem a kirepülést Malagába. Egyébként fapadossal kb 20 000 a repjegy, ami nem sok.

ÉS jött az ötlet, hogy útközben Rómában szívesen rácsatlakozom. Annyi időm a maradék szakaszre úgy döntöttem van. Ha meg már Rómában vagyunk, akkor életem legnagyobb utazási bakiját úgy döntöttem helyrehozom, és előbb Rómában szállok meg, majd onnan kimegyek a kikötőbe és megyünk tovább.

Tudom, el kell mondanom hogy kinevethess mi volt az egyik legnagyobb baki. 2 éve Rómába jutottunk. Nem oda indultunk, de ez lett a vége. Vatikánba is bementünk. Sokfelé lehetett menni, és a végén mikor kijöttem ugrott be, hogy Michelangelo remekművét nem néztük meg… Folytassam? Ááááááááá!

A reggeli Alitalia géppel Róma, szállásfoglalás, majd 1-jén ki a kikötőbe. Bevásárlás, majd 2-án reggel tovább Caprira. Aki nem hajózott még, annak mondom, 3-4 kabinosok általában, két fürdővel, konyhával, hűtővel, hifivel, tévével…

Tehát a feladat az, hogy Róma és Sibenik közötti szakaszon ki kell találni, hogy mit érdemes megnézni. Lehetőleg olyat, amit szárazföldről nem egyszerű, mert az könnyen ismételhető egy másik úttal. Capri első megállónak jó. A kikötő rettentő drága, így ha valaki spórolni akar akkor érdemes kitenni a csapatot a partra, odébbmenni horgonyra a hajóval, majd a bocival (kis motorcsónak a vitorláson 4 fő részére amivel a partra lehet kimenni.) kimenni megnézni a szigetet.

Következő állomás Lipari-szigetek. Stromboli, az élő vulkán…

Majd a környező pici szigetek.

Át a Messinai-szoroson és le délre Taorminába.

útvonal

Nos ha ketten vagyunk a hajón, és van még 8 hely, akkor tegyünk jót a barátokkal, ismerősökkel. Elvégre a Firefliessel is ezt tesszük, csak ott szállás… – másik bejegyzéseimben elolvashatod.

Szóval telefon. 20-30-40. Mindenkinek elmagyarázom aki nem volt még hajón mi mennyibe miért annyiba kerül. Mit kell hozni. Mikor indulunk, mikor érünk vissza stb.

És akkor jönnek a kifogások. Huhh, ha 1 héttel később lenne. Ohh mondom nem gond, ne Malagába, Rómába repülj. Ó két hét múlva jó lenne… Óhh az sem gond, repülj Cataniába, és 7-én gyere a kikötőbe. Túl közeli az időpont. Óhh az sem gond, ha ki tudod fizetni a hajó bérleti díját és a kikötői díjat (napi 70-15-200 euro a kikötő plusz 1 hétre a hajó… + a kapitány napi díja, ennivalója) összeszervezel egy csapatot és máris a tiétek a vitorlás és azt iktatjátok be amit szeretnétek.

Na ezt még nem nagyon vállalták be. Pedig legalább tudnák mekkora munka egy ilyen megszervezése még akkor is, ha már rengetegszer csináltuk.

Nos, kezdett a csapat gyűlni. Rómától Sibenikig is hosszú volt az idő, így kitaláltam, hogy Cataniából fapadossal 70 euroért vissza lehet repülni, és akkor rövidebb az idő. Így még pár ember tudott rá igent mondani.

Egy ismerőssel ebédeltem, mondtam neki hogy milyen útra megyünk. Azt mondta miért nem szóltam neki, eljönne nagyon. ÉS megígértette velem, hogy amint lemondja valaki azonnal szólok neki.

Közben aki megvette a repülőjegyet hív hogy elnézést, de édesapja betegsége miatt lehet mégsem jönne. Na itt már vagy 100 telefon után voltam. Ok, szólok Andrisnak hogy valóra vált kérése, jöhet. Na nagy volt a lelkesedése, de végül valószínű az időhiány és a vállalkozása miatt nem tud mégsem jönni.

Itt azért érdemes elgondolkodni, hogy a saját vállalkozásunk rabjai vagyunk vagy ha alkalmazottak vagyunk, akkor a főnökünk határozza meg nyilván mikor mehetünk el szabadságra, mikor engedi meg a munka hogy távol legyünk. Ki a tényleg szabad ember?

Na ezért nem ragaszkodom a sokszereplős utak megszervezéséhez. Ketten sokkal egyszerűbb.

De hát nem azért lettem utazásspecialista, hogy üresen menjen a hajó. Megoldottuk.

Az útról filmeket láthatsz, még akár nyomon is követheted a hajó útját.

Felhívott még valaki, hogy a tengeri vizsgájához gyűjtené a mérföldeket, és ő is úgy volt hogy Malagából jön, de csak Rómából tudna jönni velünk. Mondtam a hajó megtelt, repüljön Cataniába, ahol megint lesz hely. Na ez nem tetszett neki, a látnivalók onnantól már mások. Megértem. Viszont tudja vezetni a hajót. Ami miatt nekem sem kell végig menni.

Most én variáltam, kiszállok én is Szicílián. Mivel egy könyv készítésében részt is vettem nemrég a National Geographic-al Sziciliáról, úgy dontottem az Etna mellett csakúgy nem megyek el.

Google-ben keresés, kellene transzfer. Találtam egy helyi idegenvezetőt, aki szerzett egy mikrobuszt. Mondtam hogy Taormina és Etna legyen benne, a többit rá bíznám.

Csontváry egyik legszebb képének a helyszínét láthatom… Annakidején amikor életem talán első komoly munkáját csináltam az a Csontváry album volt. Romváry Ferenccel, Munkácsy díjas művészettörténésszel készítettük el pár hónap alatt. Az összes kép címét tudtam fejből. És most fotózhatok ott, ahol egy igazán csodás helyen festhetett Csontváry. Azt hiszem hogy működik a vonzás törvénye, amit akarunk elérjük. 3-4 éve mondogatom az embereknek akik szeretnék hogy vigxem el őket Horvátországba yachtozni, hogy nem nem, ott mindenhol voltam, Lipario -szigetek felé vagyok hajlandó vagy a Karibra csapatot összerakni. Na jó a Maldiv is nyerhet…

Liapari

És összejön. Sok sok fotóval és a szokásos kisfilmekkel jelentkezem hamarosan. Hogy kedvet csináljak nektek és láthassatok Ti is mást.

Addig is szép napot, készülünk, pakolunk az útra. Sziaszok.

Tamás

 

Fireflies 5 éves születésnap 2016

Fantasztikus rendezvényen vagyunk túl. Cégünk 5 éves lett. Ez ugye sokmindent jelent. Ha egy vállalkozás nem életképes, nincs benne hosszútávú perspektíva, és nem ad megoldást emberek problémáira, akkor az elbukik. Persze lehet még sok sok ok, de ezek tuti kellenek.

Merényi Tamás Fireflies 5 éves születésnap 2016 IMG_8897

Rengeteg ember előtt beszéltek az igazgatók a fejlesztésekről. Tényelg bámulatos, amit még kaphatunk. Már a multkori rendezvényen azt mondat, ha nem javítanak semmit az egészen, nekem már mint gyakorlott utazónak így is jó életem végéig. Pont tudok választani sokszázezer vagy millió hotelből. Mindenféle van mindenhol. Már van biztosítás is. El is vesztettem egy régi családi barátot miatta… Tényeleg sajnálom, de így alakult.

Felhívtam Lacit, aki már nagyon rég óta csinálja a biztosításaim – végtelenül profi és kedves ember – hogy már nem megyek hozzá utasbiztosítást kötni többet, mert a rendszerben 1 kattintás gyorsabb, mint bemenni a belvárosba, valahol összefutni vele, parkolójegyet meg üzemanyagot fizetni stb. Gondoltam ennek kapcsán ismét megmutatom neki hova is fejlődött a cég, miért is használom 4 éve a rendszert. És hogy ugye az ő piacuk egy részét elveszi az internet. Autóbiztosítások a N****en köthetők, és most még a poggyász balaeset biztosítás is elkerül idővel. A hosszútávú perspektívája nem jó a cégének. Persze ezt nem mondtam, de a statisztikákból biztos látják. Sval megmuatattam neki a rendszert, adtam neki prospektusokat cd-t hogy megnézhesse őket. Mondtam hogy jelentkezem, de nem veszi fel a telefont azóta. Nem a 3000 Ft-ot sajnálom, mert a kontakt anyag ennyibe került nekem – hanem azt hogy egyéb biztosítások miatt még fordultam volna hozzá. Épp egy ingatlanvásárlásban vagyok, és a lakáshoz kötnék vele biztosítást, de mivel 6-szor kerestem és nem hív vissza, valószínűleg másnál kell elköltsem a pénzem.

Nos egy kis kitérő után folytatnám miért is jó egy ilyen rendezvény. Az első kb 1-1.5 órában elmondják a cég miket ígért fejlesztések terén, mik lettek kész, mik lesznek meg pár héten belül. Kikkel sikerült szerződéseket kötni, és mit kapunk meg a szolgáltatásokhoz.

Egy két dolgot kiemelnék, a teljesség igénye nélkül.

IMG_8865 Last minute booking aznapra

 

1. Aznapra is foglalhatunk szállást. Na ez már nagyon kellett. Budapestre ha megyek, van hogy nem végzek 1 nap alatt, és csak a nap végén derül ki. Ez jól jöhet.

Nembeszélve arról, amikor Afrikában dzsippeztünk elég durva terepen, és fogalmunk sem volt hogy meddig tudunk eljutni, jól jött volna. Volt hogy a kecskepásztort béreltük fel, hogy kivigyen minket a kősivatagból, amiben másfél éve olyan esőzés volt, hogy elmosta az utat és katonai navigációs térképek ide oda, de bizony nem találtuk a kiutat. Így hogy mondjuk meg előre hova kérjük a szállást. Szóval ennek van igazi előnye sztem.

2. Megújítják a nyitóoldalt. Még szebb lesz, aminek örülök 🙂

IMG_8871 Megújított nyitóoldal

 

Külön lesz a biztosítás menüpont.

150 000 új szálláshelyet csatlakoztattak a rendszerhez. Na bevallom ez már felesleges volt. Pl most megyünk Rómába, feldob vagy 2500 szálláshelyet a kereső. Szűrök ezerrel, majd még mindig van 250 körüli. Hát max 7-8-at megnézek és pont választok egyet. 250-et aki végignéz egyesével annak türelemből Nobel díjat kérvényezek…

A következő fejlesztések hamarosan meglesznek – hajrá programozók, tudom nagy meló.

 

Na ez már igazán fontos. Sok sok embernek mutatva a rendszert, érdekes kéréseik voltak. Persze jogos egy kutyabarátnak, hogy melyik hotelbe viheti el a kedvencét. Hol van konditerem (ez párom miatt fontos, mindenhol ezt kérdezte eddig). ÉS persze a legfontosabb a családoknak az összenyitható két szoba. Hurrá végre!!!

IMG_8880 Még több szempont szerinti keresés

Külön lesznek még apartmanok, bekerülnek a vtours ajánlatai is a rendszerbe. Sok hotelnél megoldják hogy ne csak angolul lehessen látni a leírást (a google fordítóazért segített az angolul nem beszélőknek…)

Egy szónak is száz a vége, még jobb lett a rendszer. Ja majdnem kimaradt, azok akik nem értették hogy pontosan mit csinálunk és még mindig az árösszehasonlításoknál akadtak el van eg yjó hír, 155%-os, jelenleg a piacon legmagasabb pélnzvisszafizetési garancia lesz hamarosan. Tehát aki nagyon keresgetett, az végre a lényegre koncentrálhat.

Hogy mit is értek ez alatt, hogy a rendelkezésre álló idő és pénz mennyisége alapján azt választhatja ki a rendszerünkben, hogy melyik az az út, ami neki a legtöbb, számára legjobb élményt adja. És ez a fontos. Barátokkal, családdal olyat csinálhassanak, ami a legnagyobb örömet okozza nekik.

A Fireflies és ez a rendszer csak egy eszköz lehet az utazóknak, hogy minél többet érhessen a zsebükben lévő pénz. Tudom sokan nem bíznak abban, hogy kinek adják a pénzüket. Ezért még a rendszeren tovább finomítottak, a nagy beszállítókkal lévő új megállapodás értelmében rengeteg helyen a helyszínen is lehet fizetni.

ÉS azt hiszem a fenti bekezdést olvassa el mindenki. 4 év alatt azt látom, honan hova jutottunk. ÉS tényleg, azok akik még mindig rengeteg weboldalt nézegetve foglalják le a szállásukat szeretném megjegyezni, már rég tovább léptünk ezen. A legjobb rendszert mutatjuk meg az embereknek. A legtöbbet tudnak itt spórolni. Minden megvan – na jó, a tengerjáró utakat nagyon várom, de szerintem meglesz az is idővel – csak megmutatjuk az utazóknak, hogy használják és ennyi. Fizet érte a cég. Persze nem muszáj ajánlani ha van jobb eszközöd a boldogulásra, légy törzsutas.

Sok utazást kívánok, és azt hogy tudj nyitott szemmel nézni a világra. Légy nyitott az új dolgokra, hidd el veled is történhetnek jó dolgok.

 

Ha érdekel téged is, hogy spórolhatsz a szállásfoglalással, vagy hogy kereshetsz te is komoly pénzt az interneten, kattints ide, és megmutatom neked is. Keress meg akár telefonon is nyugodtan.

MT reptéren könyvemmel

Üdvözlettel:

Merényi Tamás

utazásspecialista
info@merenyitamas.hu
skype:merko73
+36 70/319-0340