Világjáróknak, kalandozóknak – sorozat
2026-ban nekiláttam, és a több mint 10 év új utazásait összeírtam. Majd jómagam is megdöbbentem, hogy a Covid ellenére – amikor is nem tudtunk sokat menni -, mennyi helyre eljutottam. Majd elkezdtem nézni a blogról a szövegeket, összevetettem a képarchívumommal és elkezdtem írni. Elég gyorsan ment, segített a 14 év kiadói gyakorlat… Majd rájöttem, hogy túl vastag lesz a következő kötet. Próbáltam rövidíteni, de még így is 400+ oldal lett volna. Ekkor jött az ötlet, hogy a legelső könyvet, akkor megújítom. Aktualizálom kicsit az utak tervezését, a kedvenc és számomra fontos részeket meghagytam, és az új koncepcióval és utakkal kiegészítettem. Így két könyv lett, nem egy.

Előszó – Varga István
Bevezető
Dr. Nagy Imre: A turizmus, mint tudomány
Kőrösi Csoma Sándor sírjánál, Dardzsilingben
A számítástechnika szerepe a turizmusban
Kovács Balázs: Repülőjegy-foglalás
Útleírások
Vujity Tvrtko – Történetek a nagyvilágból
Ferró Anikó: El Camino
Marosi Miléna és Varga Tamás: Hajós nyaralások világszerte
Tímer András: Búvárkodás
Jordánia – 2003
Thaiföld, Kambodzsa – 2005
Németország, Svájc – 2006
Ausztria, Szlovénia – 2008
Franciaország, Párizs – 2012
Amerikai Egyesült Államok – California, Nevada, Arizóna – 2013
Egyiptom – 2014
Szerbia – 2014
Írország – 2015
Németország – 2015
Marokkó és Nyugat-szaharai Köztársaság – 2015
Horvátország – 2015
Románia – 2016
Olaszország – 2016
Belgium – 2016
Dubaj – 2017
Kenya – 2017
Bartuska József – Fireflies üzlet
Köszönetnyilvánítás

Előszó – Varga István
Merényi Tamás – utazásspecialista
Bevezető
Egy kis ismertető… és adatok
Hogy tervezek meg egy utat?
Lakóautó ingyen?
Vitorlásbérlés
Még pár érdekesség kedvcsinálónak, miért is utazzunk egy adott helyre..
Az AI szerepe az utazások tervezésében
Útleírások
Tauck folyami hajó és a nagyhajós cégek
Lengyelország – 2017
Kuba – 2019
Északkelet-Magyarország – 2020
Románia – 2021
Olaszország, Garda-tó – 2022
Portugália, Lisszabon és Portó – 2023
Olaszország, Svájc – 2023
Vietnám, Laosz, Thaiföld – 2023
Grúzia – 2024
Franciaország, Spanyolország, Marseille, Barcelona, Cadiz, Tenerife
Costa Smeraldával – 2024
Holland körút – 2025
Family Park – 2025
Észak-Lengyelország – Gdansk és környéke – 2025
Olaszország, Puglia – 2025
Mik a következő úti céljaim, és miért mennék oda?
Összefoglalás
Fireflies AKADÉMIA
Világjáróknak, kalandozóknak 1. kötetének rövid bemutatása
Köszönetnyilvánítás
Hamarosan megjelennek.
Keménytáblás. Az első kötet 232 oldal, a második kötet 232+ oldal… még a végére kerül valami… 🙂
Első útikönyvem, 2015-ben jelent meg és természetesen elfogyott…
Azoknak akik élni akarnak, nem csak megszülettek
Ezt a könyvet azért írtam nektek, hogy ti is utazhassatok sokat, eljuthassatok olyan helyekre, ahova sosem gondoltátok volna hogy elutazhattok. Eltelt sok év a köynvem megírása óta, és megvan az anyag a következőhöz is. Viszont tudom sokan már ebben a rohanó világban nem utaznak, így lehet nem a köynv, hanem a blog és a kis videok lesz az eszköz arra, hogy negmutassak nektek egy más világot, egy más üzleti modellt. 12 éve vagyok benne, és még mindig izgalommal tölt el egy új embernek egy más nézőpont adása, vagy egy következő úticél felfedezése és az út megtervezése, és nem utolsósorban a csapat összeválogatása. Járj nyitott szemmel, és fedezd fel a világot Te is, segítek, keress nyugodtan. – 2024 09 hóban írtam ezt a régi cikkemhez.
Két könyvet tart a kezében az olvasó. A könyv első, nagyobb része az utazásokról szól. Tekinthető kedvcsinálónak, vagy útmutatónak, ha a sportokkal kapcsolatos utazásokat nézzük. Szól az érdeklődőkhöz és a haladó, gyakorlott kalandozókhoz. Olvashatunk körutakról több földrészen, híres és kedvelt történelmi helyeket is bejárunk.
Útmutatást szeretnék adni ahhoz is, ha valaki teljesen ismeretlen helyet barangolna be, hogyan álljon neki a tervezésnek.
A könyv második része egy nemzetközi üzletet mutat be. Nem mindenkinek szól, viszont aki nyitott az új dolgokra, és befogadja, amiről itt szó van, annak megváltoztathatja az életét.
Többen dolgozunk azon, hogy megismertethessünk egy olyan rendszert a turizmus területén, ami forradalmasítja ezt az iparágat az interneten. Sok ember életét már megváltoztatta és meg is fogja a világon. Kívánom, hogy a Te életed is jobb lehessen.
Ha megveszed a könyvem,
– utazási ötleteket kaphatsz a nagyvilágból, merre érdemes menni (Kalifornia, Jordánia, Egyiptom, Thaiföld, Kambodzsa, Németprszág, Svájc, Erdély, Afrika, El Camino…)
– megmutatom különböző kalandozásokat hogy próbálhatsz ki, mik a kezdeti lépések, vagy a profik hova mennének (hajózás, búvárkodás, síelés, vitorlázórepülés, siklóernyőzés, túramotorozás, rafting…)
– Sok sok év utazási tapasztalatát megosztom veled, mely által lényegesen olcsóbban el fogsz tudni jutni sokkal jobb helyekre, mint eddig gondoltad volna
Terjedelem: 256 oldal
Méret: 235 x 162 mm
Puhatáblás, ragasztott kötés
ISBN 978-963-12-1924-1

