·

London

Ha jól emlékeszem 20 éve tervezgetem, hogy meglátogatom Londont. Valahogy mindig más helyszínt választottam. Lehet a tudatalatti dolgozott, nem tudom. Tudom alap úti-célnak gondolja mindenki Párizs és Róma mellett és 3 reptérre is mennek Budapestről olcsó járatok, de valahogy mindig kimaradt. Öt napot szántam rá, és az alapdolgok fértek csak bele. Minden reggelre beregisztráltam két múzeumba, a maradék idő pedig kötetlen volt. Jó időben muszáj előre befoglalni az időpontokat. Ráadásul a sor mellett így el lehetett menni, akik a pénztárnál vártak – ott kígyózott az embertömeg -, mert megvolt a jegyünk. Két barátommal, Gyurival és Janival keltünk útra. Szállásunk a Paddington negyedben volt – ismét köszi Fireflies, az ügyfélszolgálat is segített olcsó szállást találni -, ami még biztonságosnak mondható. Londonban sajnos már több kerületbe nem ajánlatos bemenni…

Reggel indult a járatunk a Gatwick reptérre. Hátizsákkal mentünk, és miután leszálltunk bevonatoztunk a Tower mellé, majd onnan ki a Greenwichhez. Ott volt jegyünk a Cutty Shark hajóra, amit mindenképp érdemes megnézni még azoknak is, akik annyira nem hajó vagy tengermániások mint én. Annakidején ilyen hajókkal szállították az árut, főként teát a gyarmatokról.

Greenwich azért nevezetes, mert rajta megy át a 0 hosszúsági fok, és ez a zónaidőszámításunk alapja. Egy csillagvizsgálót is találunk itt és szépen berendezett múzeumot, főként időmérő eszközökkel. Fentről nagyon szép képeket lehet készíteni a városról.

Türelmet kérek, írom még a posztot, csak rengeteg a kép és győzök válogatni… – pár nap alatt kész lesz.

Similar Posts