Marokkó – Guelmim–Laayoune – 6. nap
Vidáman indult a napunk. A legnagyobb és legfehérebb tevékkel fotózkodtunk Tata bejáratánál. Olyanok voltak, mintha épp a közöttük lévő…
Vidáman indult a napunk. A legnagyobb és legfehérebb tevékkel fotózkodtunk Tata bejáratánál. Olyanok voltak, mintha épp a közöttük lévő…
Na ez a nap aztán szívás volt. 7-8 óra zötykölődés a homok és kősivatagban. Homokba 4 kerék hajtás, és…
Ébredés a paradicsomban? Este azt sem tudtuk hova kerültünk, csak bementünk az első szállásra. Utazásunk egyik fénypontjához értünk. Quadoztunk…
Itt volt hogy még vissza is kellett tolatnunk… Dudes-völgy. Útunk felfelé vezetett, egészen kb. 3000 m magasba. Ma megkaptuk…
Marrakech-ből Ouarzazate felé keltünk át az Atlasz-hegységen. A legmagasabb pontja 2260 m. Van fent egy vendéglő, ahol hideg Colát…
Nagy fába vágtuk a fejszénket. Csapatépítünk Marokkóban és Nyugat-Szaharában. Ezer köszönet Ágai Tamásnak érte. Ő találta ki, és bevallom…
Mindjárt indulunk. A kézipoggyász méretet lehetetlen elérni, pedig már szinte mindent kipakoltam… 🙁 Erre megyünk: A 4. nap navigálása…
Egyszerűen nem tudom kihagyni, hogy írjak róla. Tudom sokan megköveznek az apple-fanok közül ezért, de muszáj kiírnom magamból. Kb….
Megjöttünk Német körútunkról, és kint, amígy sorba kellett állni az egyik berlini hotel recepciójánál, olvasgattam a brossúrákat. Volt egy…
Épp a neten olvasgattam, persze utazási témában, mikor beleakadtam a következő hírbe: Megint találtak 16 új piramist. Nem Egyiptomban,…