·

Észak-Lengyel körút – Gdanszk

Budapestről közvetlen járat másfél óra alatt ideér. A reptérről busszal vagy vonattal juthatunk be a belvárosba. Taxi is kb. 10.000 Ft a hotelig.

A belvárost választottuk ismét – szálláshely a Firefliestől volt természetesen -, hogy a sok-sok gyaloglás után a látnivalók között még ne kelljen este is sokat menni. Napi 10-13 de volt hogy több mint 16 km-t gyalogoltunk.

Rögtön első nap a kikötőhöz mentünk le, és teljesült egy álmom, egy igazi gályával kihajózhattunk egészen a Balti-tengernél lévő kikötőbejáratig. Útközben számos hajóépítő műhely, daruk, csarnokok és épülő vagy épp felújítás alatt álló hajót láthattunk.

Az óváros rész pedig mesés. Rengeteg borostyánüzlet, étterem, bár, szórakozóhely található a hosszú hansa várost idéző épületek alatt.

Gyönyörű ékszerüzletek, arany, ezüst és borostyánékszerekel ebben a csodás kis utcában.

Gdanszk a Balti-tenger partján fekszik, fontos ipari és kikötőváros. Lakossága 1.5 millió. 

A II. Világháború után miután a németek feladták a várost, annak 80 %-át elpusztították a különösen a történelmi városmag rombolására összpontosító szovjetek. A megsemmisített műemlékeket 1960-ra hozták helyre.

II. Világháború múzeuma/The Museum of Second World War

Ék alakú épületrész a bejárata, amit a föld felszínén láthatunk. A 23 ezer négyzetméternyi felhasználói felületet a föld alatt helyzeték el, és ezzel a világ egyik legnagyobb, történeti múzeumi kiállítása lett.

A múzeum célja a háború lefolyásának bemutatása a megszállásról és a világhatalmak politikájáról való tájékoztatás, hanem mindenekelőtt az egyszerű emberek történeteinek elmesélése, akiket leginkább érintett a világháború súlya.

Láthatunk fegyvereket, katonai egyenruhákat az életnagyságú bábukon. Rengeteg teremben filmvetítések sora, sok interaktív bemutatóelem, tankok és megépített épülethomlokzatok színesítik a kiállítást. 

A háború borzalmai nem vonzanak, elítélem az erőszakot, és bevallom nem akartam megnézni, a csapat ragaszkodott hozzá szerencsére. Ennyire sokszínű, összetett hatalmas kiállítást nem tudom láttam e valaha. Ne hagyjátok ki. Ha el akarjátok olvasni az összes feliratot, leírást, és még a filmeket is megnéznétek a termekben, nem tudom elég lenne e rá egy nap bevallom.

Narodowe Museum Morskie

A 15. század közepére tehető a kora. A legrégebbi épület Lengyelországban.

Szent Mária-templom

Gdańsk egyik legjelentősebb nevezetessége a világ egyik legnagyobb téglából épült temploma.

Az óvárosban található gótikus bazilika építése 1343-ban kezdődött, és közel másfél évszázadon át tartott, míg végső formáját elnyerte. Monumentális méretei vannak: 105 méter hosszú, 66 méteres belső magasságú, a torony 77,6 méter magas. Egyszerre akár 25.000 ember befogadására is képes.

Similar Posts