Kenya, Diani Beach, Mombassa, Nairobi, Dubai, vagyis a hazaút – 8. nap

A faragott ajándékok hada…

A tengerpartra lesétálva a szálláshelyünkről a helyiek hada várt minket. Felejtsük el a nyugalmas sétát. Mi vagyunk azok, akik temérdek pénzért meg tudtuk venni azt a szálláshelyet, ami naponta többe kerül, mint az ott dolgozók havi bére. Tehát azt látják benünk, hogy mi mindent megvennénk. Amikor az egyiktől megszabadulunk, hoy tényleg nem akarunk semmit vásárolni, jön a következő, majd az azt következő. Egyszerűen nem hagynak békén. Vagy a szálláshelyen maradunk, vagy szerintem egy testőrt kellene bérelni, aki elhessegeti őket. Bevallom ez nagyon nem tetszett. Nem hogy nem akarják felfognia hogy semilyen fa elefánt oroszlán zsiráf stb. szobor nem kell, sem kendő sem tál sem semmi, még meg is fognak és úgy akartak vontatni az árusító helyek felé.

Azt hiszem Thaiföldön is lehet midnent venni, de ott a mosolygós kedves emberek tudják hol a határa a zaklatásnak… Ha romantikus sétát szeretnénk az óceánparton, oda menjünk!

A várva várt fehér homokos vízpart. Jobbra kókusztejet iszok

A háttérben lévő hajóval (jobbra fent) minimális pénzért lehetett kihajózni a szemben lévő korallzátonyra.

A majmok mindenütt jelen voltak a parkban. Nagyok-kicsik mind mind azt lesték, hol juthatnak be a szobákba, vagy hogy lophatnak az asztalunkról valami ételt.

 

 

 

 

 

 

Ha kedvünk támadt, még tevegelhettünk is az óceánparton.

 

 

 

 

 

És búcsút kellett venni a földi paradicsomtól… 12 órakor jöttek értünk a mikrobuszok, és vittek minket Mombassába a reptérre. Mombassából Nairobiba repültünk, némi kaland itt is volt. A repülő egyik műszaki berendeése hibát jeltett, vissza kellett szállnunk Mombassába. Kb 2-3 órás késéssel a javítás után indultunk ismét útnak Nairobi felé.

A felhők felett a repülőből láthattuk a Kilimandzsáró csúcsát

Kockáztatva az esti programunkat, ugyanis a Carnivore étteremben foglaltunk asztalt. Ez a világon egyedülálló étteremben vadállatokat ehettünk frissen sütve…

Carnivore étterem

A menü végeláthatatlan. Szerintem nem sokan tudják végigenni. A hatalmas tűzhelyen készülnek a nyársakon a különböző húsok. A pincérek hozzák őket, mondják épp mi van náluk, és ha kérünk akkor vágnak a nyárson lévő húsból. Az asztal közepén forgatható részen vannak mindenféle szószok, amiket a húsokhoz választhatunk.

Épp végig tudtuk kóstolni az ételeket, a desszertre már nem maradt időnk. Szerintem nem is volt baj.

Rohanás a reptérre, majd Dubajban átszállás Budapest felé. Onnan mikrobusszal haza. 27 óra telt el a Diani Beachről indulás óta. Bevallom ennyire még utazástól nem fáradtam el. Azt hiszem megérte, köszönöm Tamás barátom, örökre felejthetetlen élmány volt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.