Belga körút – Karácsonyi vásározás, Antwerpen

IMG_7296Régóta terveztem már, hogy elmegyek Belgiumba, azon belül pedig mindenképp Bruggebe. Az út magánszervezésben történt természetesen. Egy Ryanaires repjegyet néztem, és láttam hogy oda-vissza illetékkel 8150 Ft-ér el lehet menni Brüsszelbe. A google keresőbe persze megnéztem onnan hogy lehet eljutni Bruggebe. Eredetileg szerdától vasárnapig vettem meg a jegyet, de a Ryanair egyszer csak írt egy levelet, hogy az indulást egy nappal előre hozná, elfogadom e. Persze igen volt a válasz, így kerülhetett bele az útitervbe Antwerpen is. Így módosult az útiterv. A teljes út tehát 2 éj Antwerpenben, 2 éj Bruggeben és 1 éj Brüsszelben. Megnéztem a karácsonyi vásáros képeket az interneten, csodaszépek voltak.
Reggel indult a gép Ferihegyről. A repülés nem tartott 2 órán át, tehát nem volt fárasztó. A Charleroi reptérre érkeztünk. Kerestük hogy juthatunk ki a vasútállomásra. Egy kombinált buszos jegyet kellett volna vennünk. Persze buszt sehol nem láttam. Az autómata nagyobb papírpénzt meg nem fogadott el, csak bankkártyát. Ekkor odajött hozzánk egy taxis, hogy elvisz minket. Mondtuk 6-an vagyunk és a vasútállomásra mennénk. Azt mondta fejenként 5 eutóért elvisz, az itteni busz 6-ba kerül. Bevallom nem tudotam akkor igazat mondott e, de montam rendben. Azt sem tudtuk, hogy mennyire van messze a vasútállomás. Kiderült hogy kb 20 perc és ott voltunk. Az állomáson kértem a 6 jegyet (65 év felett 6 euró, alatta 15 euro volt Antverpenbe) és kiderült, a vonat 4 perc mulva indul. Gyors felszálltunk. A taxis mentett meg minket, a buszra ott még lehet sokat kellett volna várnunk.
Antwerpen lakossága majd 500 000 fő. A Schelde folyó jobb partján helyezkedik el. Európa második legnagyobb kikötője itt van. Itt van a világ gyémántkereskedelmi központja.
Vasútállomás épületeA szállásunk Antwerpenben a vasútállomás mellett volt közvetlenül, a gyémánt negyednél. Kb a főbejárattól 2 percre. Ez fontos volt, mert a csomagokat nem akartuk cipelni. A szállás 3 csillagos volt, szerintem városlátogatásra egy nyugati országban ez elegendő, úgysem a hotelben töltjük itt az időt.
Az állomás épülete (lásd balra) a maga 60 m magas kupolájával és a márvány belső burkolatával igazán impozáns látványt nyújt.
Meir sétálóutcaA belváros gyalog bejárható könnyen. Kint rengeteg ember kerékpározik, nagyon sok a kölcsönző is. Az emberek minenhol nagyon kedvesek voltak. Bevándorlókat nem láttam. A főutca a Meir rengeteg híres márka üzletének ad otthon. Aki vásárolni szeretrne, itt jó helyen jár. Viszont aki az épüéetekben akar csak gyönyörködni, az sem fog csalódni. Sétáljunk végig a főutcán, menjünk be oldalt is a kis utcákban. Rengeteg éttermet találhatunk a különböző nemzetségek specialitásaival is.
Egy étel 10-15 euró körül megúszható. A sör az 0,25 l-es. Alkoholtartalma lehet akár 13%-os is. Ára 3 eurótól a 6 euróig mozog (Brüsszel volt a drágább) Lehet enni több helyen menüt is, ott leves főétel és egy süti – általában waffel, ami kint nagy kedvenc. 15-20 euro.
Waffel ami már jó csoki öntettel és tejszínnel 3 euro körül van. Mindenhol lehet enni sültkrumplit majonézzel, isteni finom. A csokiboltokban lehet kóstolni szinte mindenhol. Lehet vásárolni kis dobozokban bonbonokat és minenféle méretű, ízű csokikat. Nekem a narancsos volt a legfinomabb. Az éttermekben szinte mindehol kapható steak, kiválóan elkészítve.
karácsonyi részhez
Fent balra: Városháza, ez Németalföld egyik legrégebbi reneszánsz épülete 1564-ből.
A karácsonyi vásárra már látszott a készülődés. Az utcák és üzletek kivilágítva. A bodegák még szerintem épp nem voltak nyitva.
Látnivalók:

Rubens ház.
Pont a hónap utolsó csütötrökén mentünk, így ingyenes volt. Az épület bal oldalán található a lakás, jobbon pedig a műtermek. A kertbe is ki lehet sétálni, bár azt inkább tavasz után javaslom. Összességében mindenképp megér 2 órát legalább, csodaszép. Nem messze az épülettől van eltemetve a művész a Szent Jakab templomban.
Rubens házhot dupla
Meir sétálóutca üzletekkel.
Gyémánt negyed – pont a vasútállomással szemben, a főutca melletti részen.
Kikötő
Het Steen (szó szerint 'A Kő' nevű erőd)Folyóparton a Het Steen (szó szerint ‘A Kő’ nevű erőd) amihez egy legenda is kapcsolódik. Az mesefigura akkorára tudta nyújtani magát, hogy egy lépéssel egy másik városban termett…
Szerencsejátékokban csalt, és kárörvendett.
Museum aan de Stroom
Museum aan de Stroom
A nyolc emeletes múzeum a Schelde folyó partján található. Mozgólépcsőkkel egészen a tetejére fel tudunk menni, ahonnan csodás kilátás nyílik Antwerpenre. Gondoltak a fotósokra is, a védő üvegfalakba fent nagy lyukakat fúrtak, hogy lehessen szép képeket készíteni. Láthatjuk a várost, kikötői részt és az ipartelepet is. Ha a múzeumra nincs is időnk, a kilátás miatt mindenképp menjünk fel, megéri. A környéken kis éttermekben megpihenhetünk utána. És persze a rengeteg kézműves belga sörökről se feledkezzünk meg. Érdemes minél több félét kiprbálni. 0.25 l-es csodaszép poharakban adják őket. Azonban figyeljünk oda, mert van amelyik 13%-os alkoholtartalú.
Miasszonyunk SzékesegyházA Miasszonyunk Székesegyház, – amit a XIV. században kezdtek el építeni – mindenképp megér pár órát. Négy híres Rubens festménnyel is büszkélkedik.
„Krisztus színeváltozása”
„Keresztállítás”
„Levétel a keresztről”
„Krisztus feltámadása”.
kezes legendához
A városháza előtt található a nagy Paictéren Brabo szobra.
A legenda szerint egy Antigoon nevű orosz eredetű óriás letelepedett a Schelde folyó mellett és rettegésben tartotta az arra hajózókat. Az áthaladó hajó köteles volt a fele rakománnyal egyenlő vámot fizetni, s ha nem akart, vagy nem tudott, akkor kegyetlenül levágta és a folyóba dobta a hajósok kezét. Egyszer egy arra hajózó római katona, Brabo, megtagadta a fizetést, párbajra hívta az óriást és le is győzte. Ezután, pedig levágta a kezét és a folyóba dobta.
A karácsonyi vásár pavilonjait is itt találjuk meg.
Kínai fény fesztiválItt láthatjuk Európa egyik legszebb állatkertjét. Kb. 4000 állatot tekinthetünk meg. Most a bejárat mellet egy este színesen kivilágított installációt vettünk észre. Bementünk a kapun, és bent midnenféle sárkányok, flamingók, meduzák voltak láthatók hatalmas világító figurákként. Kínai fény ünnep volt. Az állatkert bejárata egyébként közvetlenül a vasútállomás főépülete mellett található.
Összegzésül Antwerpen másfél-két nap alatt bejárható, ennyi időt mindenképp szánjunk rá. Persze egy hetet is el lehetne itt ölteni, kinek mennyi ideje van.
Köszönet a fantasztikus csapatnak, akik elkísértek. Beatrixnak, Anikónak, Orsinak és Péternek, valamint édesanyámnak.

Ha érdekel téged is, hogy spórolhatsz a szállásfoglalással, vagy hogy kereshetsz te is komoly pénzt az online turizmusból az interneten, kattints ide, és megmutatom neked is. Keress meg akár telefonon is nyugodtan.

MT reptéren könyvemmel

Üdvözlettel:

Merényi Tamás

utazásspecialista
info@merenyitamas.hu
skype:merko73
+36 70/319-0340