Mága koncert a Kodály Központban Pécsett

Tegnap fantasztikus előadáson voltunk Pécsett a Kodály Központban. Az Európa Kultúrális Fővárosa címet amikor Pécs kapta, lehetőség nyílt egy 1000 fős koncertterem építésére. Bevallom, amikor először meghallottam, hogy 1000 fős, akkor egyből arra gondoltam, felesleges ekkora. Drága a fenntartás, sok ember kell az üzemeltetéshez, és ki a fenéz érdekel az ülős koncert. Nos, tévedtem, szinte teljes teltház volt ismét.

Nem ez volt az első koncertlátogatásom itt. Volt jópár híreség, akiket a szervezők el tudtak hozni ide. És akor sem láttam üres helyeket.

A mostani Mága Zoltán koncertnek volt egy különleges célja is. Egy korházi berendezés megvásárlására nyílt lehetőség a jegybevételekből és a támogatásból. Igazán fantasztikus dolog, hogy a zenészek „összezenéltek” valamit, ami sok embernek segíthet a jövőben. Ők a zenei tudásukat adták egy célért, ami a köz javát szolgálja. A koncerthallgatók pedig mind mind picit önszántukból szintén hozzáadtak a mobil EEG készülék vásárlásához úgy, hogy egy élménnyel lettek gazdagabbek. És aki akart elment, szabad volt a választásuk, mivel töltik az idejüket.

Picit nézzük meg, mi is az élmény. Mi az amitől jobban érezzük magunkat. Nyilván, aki nem szereti a zenét, vagy nem ezt a műfajt, annak ez a program nem lenne jó. Ő ezért nem adna 3000 vagy 5000 vagy 9000 Ft-ot. Ehelyett, mást választana szombat esti programnak, ami neki jobban tetszik, amitől úgy gondolja boldogabb lesz.

Lehet ez egy billiárd, egy finom vacsora, egy üveg jó vörösbor, vagy sorolhatnám. Lehet csak ki akarja magát aludni valaki, vagy vesz egy könyvet és pár este alatt olvassa.

A wikiszótár szerint az élmény:

1. Személyessé vált tapasztalat; lelkileg is átélt esemény, történés, amely mélyebb hatást tesz rá.élmény (főnév)

Az kamaszlány első színházi élménye a Rómeó és Júlia megtekintése volt. A házastárs elvesztése tragikus élmény maradt az özvegyben.

2. Lelki folyamat, amellyel a személy bizonyos jelentősebb eseményeket, történéseket a saját maradandó lelki tartalmává alakít.

A költő legszebb versei első szerelmének élményéből fakadtak. Az író gyermekkori élményit is beleírta új könyvébe.

3. Nagyon kellemes esemény, amit jó átélni.

– Igazi élmény volt veled beszélgetni – búcsúzott barátjától a férfi. A születésnapi köszöntés az ünnepeltnek egy élmény, mert érezheti a vele élők szeretetét.

4. LélektanTudatossá vált esemény, szemléletes tapasztalás, amely az elme közvetlen gondolkodását és ítéletalkotását segíti.

A férfi az őt ért különös élmény hatására úgy érezte, hogy meg kell változtatni az életét. A súlyos betegségből való felgyógyulást a halálközeli élmény nagyban segítette.

 

Tehát amikor valamiben döntünk, hogy mire fordítsuk az időnket, akkor azt nézzük meg, hogy mekkora és milyen minőségű élménnyel leszünk gazdagabbak. És az milyen hatással lesz ránk, vagy a jövőnkre. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a rendelkezésre álló kevés szabadidőnket, vagy a pénzünket mire fordítjuk. Mi a legjobb nekünk, vagy párunknak, családunknak, környezetünknek.

Kikkel vagyunk körülvéve, milyen programokat csinálunk együtt, vagy milyen eredményt érünk el közösen. Mert ugye egy kitőzött célt, egyedül jóeséllyel nem biztos hogy el tudunk érni, viszont egy szuper csapattal már inkább sikerülhet. Az a cél pedig ha aköz javát és sok ember érdekét képviselheti, akkor valószínű egyre több támogatója, követője lesz a dolognak.

És itt el kell áruljak valamit. A kitőzött cél eléréséhez, kell egy jó eszköz is. És a probléma sok esetben itt van. A legtöbb embernek nem hogy célja nincs, de eszköze annak elérésére végképp nincs. Sem ötlete. A majd ha nyerek a lottón vagy sorsjegyen alapuló megvalósítást inkább hagyjuk, az komolytalan. A másik fő probléma, ha van cél is, akkor nincs eszköz az eléréshez. Tehát fogalma sincs, mivel érje el. Sokan még arra sem hajlandók, hogy sok sikeres emberrel beszéljenek, és amiket tőlük hallanak, abból válasszanak, esetleg lemásolják amit csinálnak, és ők is eredményt érjenek el.

Tehát meg kellene hallgatni azokat a dolgokat, amik működnek, és profitit hoznak. Minnél többet. És egyszer csak valamelyik megtetszik, és eszköz lehet a céljaink eléréséhez.

A következő probléma ha megvan az eszköz az, hogy csinálni kell. Ingyen nem adnak semmit! Mondani szoktam, hogy ingyen a pofon van a búcsúban. De még azt is ki kell érdemelni. Tehát az új dolgokhoz amiknek nekilátunk, nyilván a megfelelő képességünk sincs meg, tanulni kell. Új ismeretekre kell szert tenni. És figyelni kell a sikeres embereket. Akik tényelg elérték már azt, amit mi szeretnénk. Tőlük lehet tanulni.

Egyszerűen fogalmazva aki volt már pl. Trogirban, tőle kérdezzük meg milyen. Ő el tudja mondani milyen a Chiovo-sziget, az óváros, milyen a calamari az étteremben. a szomszéd aki a Balatonon volt, őt arról kérdezzük. És ha véleménye van Trogirról úgy hogy nem volt ott, az érdekel?

Viszont ő sem azt fogja tudni elmondani, milyenek a szigetek. Ő csak azt az egyet tudja. Ha azt akarjuk megtudni, melyik a legszebb karibi fehér homokos pálmafás sziget, akkor kérdezzünk olyat, aki már ott nagoyn oskon volt. És kérdezzük meg, neki miért az a szép? Mert ugye itt is lehet probléma, hogy neki a bárokkal, kocsmákkal zsúfolt hangos zenés helyek miatt tetszik, nekünk meg a nyugis csendes jön be.

Tehát szerezzünk minél több sikeres és hiteles embertől pontos információt a dologgal kapcsolatban.

Utána beszéljünk róla embereknek, és csináljuk amit válaszotttunk. A csinálás azt jelenti számomra, hogy minden nap tegyünk valamit annak érdekében, hogy a célunkhoz közelebb jussunk. Minden nap! És ne várjuk rögtön Ferrarit pár hónap munka után. Nem az a jellemző. Azt javaslom, 2 évet adjunk magunknak, bármibe is kezdtünk. És folyamatosan figyeljünk arra, kik támogatnak minket. A facebook bejegyzésünkhöz kik írnak negatív dolgokat. Ki az, aki segíteni próbál. És ki az aki ha tudja hogy mivel foglalkozol, máshova megy akkor is.

Édesapámnak volt egy villamossági boltja. Nagyon sokan ismerték, és rengetegen jártak hozzá még szakmai tanácsokért is. Annakidején sok villanyszerelőt tanított. Az egyik legjobb barátja/üzlettársa viszont kiderült, hogy évente 20-30 millió forintért vásárol villamos anyagot, de nem nála. Szerintetek utána a a kapcsolatuk olyan volt még mint előtte?

Én nem titok, nekem megvan az eszközöm, utazásokkal foglalkozom. Rengeteg embernek segítettem és segítem az utazását. Hogy minnél több élménnyel legyenek gazdagabbak. Segítek keresgetni a  helyszínek és szállodák között, segítek az olcsóbb repülőjegy megtalálásban, és mondok helyeket, ahova pl. egy 3 éves kislánnyal el lehet menni. Mert ugye egy 13 órás repülőút Thaiföldre nem gyermekbarát. És azt a sok sok év utazási tapasztalatát megosztom az emberekkel. Sok sok idegen is megkeres már. És örülök ha utána szép képeket küldenek, hogy de jó hogy eljutottunk ide meg oda. És persze olcsóbban mint gondolták volna.

És én is figyelem, kik azok a barátaim, vagy ismerőseim annak ellenére hogy tudják mivel foglalkozom és hogy tudok olcsóbb szállásokat, repcsijegyet, akkor is máshol költik a pénzüket, úgy hogy már többször megmutattam és be is bizonyítottam hogy jók az áraink. Nos őket ritkábban hívom, és inkább adom az időm új ismerősöknek. Ez így van rendjén, a környezet is változik, ahogy sikeresebbek leszünk. Új emberek jönnek, új kapcsolatok, érdekes és új tanulnivalók. És amíg van akinek a sok evés és a berúgás a cél, vagy a focimeccseken a balhé, az soha nem fogja megérteni, hogy mi min és miért dolgozunk. És bevallom nem is számít. Van akivel lehet sokat inni, majd arról beszélni elgközelebb hogy mennyi fogyott ebből vagy abból a piából, van akivel meg arról, hogy képzeld, Robert Kiyosaki könyvében ezt meg ezt olvastam.

A Te döntésed az, hogy kitűzöd e a célod, és teszel az eléréséért, vagy hallgatsz azokra akik szerint úgysem lehet elérni. Hidd el, ők vannak a többen! Sok sikert és szuper célt kívánok neked, és azt hogy legyen kitartásod hozzá hogy elérd. Az út lesz az érték és az, hogy Te mivé válsz közben. Hajrá, csináld!!!