Bővítik Ferihegyet a turisták számának növekedése miatt?

Épp olvastam az utazásos híreket az interneten, amikor egy elég érdekes hírt találtam: A ferihegyi repülőtér történetében először 10 millió fölé nőtt az utasszám és év végéig 10,3 millióra emelkedhet. Ez a tavalyi 9,2 millió után 13 százalékos bővülést jelent.

Hoppá! Mit is jelent ez valójában? 13 %-kal nőtt körülbelül a repülőgéppel külföldre utazók aránya Budapestről. Nézzük meg, hogy ha mondjuk átlagosan 20.000 Ft-ot költünk 1 jegyre, akkor azt 10 millióval szorozva… hmm, nem lenne rossz. De akár 1 napra visszaosztva is ugye szép summa. Elárulom, ebből vannak akik ugyancsak részesednek!

Nos, ezek az emberek egy része nyilván kint dolgozik, egy része pedig turista. Ők nyilván foglalanak szállást, kint költik a pénzüket éttermekben, kulturális programokon stb.

És ebből keresnek is a szállodák, szobakiadók, éttermek, büfék. Ha egy bővülő piacról beszélünk, akkor vajon kell e aggódniuk amiatt, hogy jönnek e a turisták és költik e a pénzüket? Ugye hogy nem? Jó helyen vannak, annakidején jó döntést hoztak. Prosperálni fog az a terület, amibe belevágtak.

A cikkben elhangzott az is, hogy bővíteni kell majd a repteret, hogy ki tudja szolgálni az egyre bővülő utasforgalmat. Bevallom, hogy talán a Kijevi reptér volt kisebb ahol jártam eddig. Távolkeleten a 78-as kapun checkoltunk be, az üzletsor olyan hosszú volt, hogy nem láttam egyik végét sem. Elképesztő mennyiségű repülő várt az utasokra. Ez 10 éve volt, azóta már nem is használják azt a repteret személyszállításra, még nagyobbat építettek.

Igen, ott a turizmust kicsit nagyobb mérőszámokban nézik. De valljuk be, ezek jó hírek. Reméljük egyre több turista jön Magyarországra, és költik el itt a pénzüket, sok sok embernek munkát adva. És jó hírét szétvíve Magyarország látnivalóinak.

Hogy jól döntöttem e akkor amikor az Alexandra Kiadót 14 év után elhagytam? Úgy gondolom igen, a turizmusban mindig lesz pénz. El sem tudom képzelni, hogy bárkit is le lehetne beszélni az utazásról, ha van rá pénze és ideje.

Annakidején unokatestvéremtől kaptam a kezdeti információkat a turizmusról, és azóta rengeteget olvasok a témában mind magyarul, mind angolul.

Az internet elterjedésével, megváltozott szinte minden. Utazási irodákba már nem kell bejárni, pár perc alatt olyan információbőség van, hogy a legnagyob gond az, hogy melyiket válasszuk a szálláshelyek, vagy az úticélok közül. ÉS azon tűnődhetünk, hogy tényleg a legjobbat választottuk? Biztosan a legjobbat kaptuk a pénzünkért? Nem kaphattunk e volna még jobb ajánlatot?

Ugye, nem egyszerű. Ismerősöktől lehet hallani mindig új weboldalakról szállás, útleírás, repülőjegy témában. Használatuk egyszerű, a választék szinte mindenhol igen bőséges. Az elején én is keresgettem, hasonlítgattam össze adott hotel árát mindig egy másik weboldal azonos időpontban nézett, azonos szobájával. Rengeteg időt eltöltöttem ezzel, hogy tényleg a legtöbbet hozzam ki akkor még szűkös keretemből.

Ma már ezt is van olyan oldal, ami megoldja helyettem. Még azt is kikeresi, hol kapom a legnagyob kedveznényt. Így akár kétszer annyi ideig is tudok adott hotelben nyaralni, vagy teljesen más helyre megyek, mint gondoltam volna először.

A fejlődés elképesztő. 3 és fél év alatt a szemem láttára született meg a világ szerintem és egyre több ember szerint legjobb foglaló rendszere. Akkor azt mondták arra törekszenek, hogy mindent egy helyen, de a legjobb áron elintézhessünk. És sok-sok ember elképsztően sok munkájának a gyümölcse beérett. Megkaptuk. Hittünk benne, és tényleg tudjuk használni.

Több mint 100-szor próbáltam ki 4 kontinensen. Tudom hihetetlen. Ha kételkedsz, nézd meg az útileírásaim, vagy filmjeim.Vagy próbáld ki Te is, elmondom, megmutatom hogy működik. És tapasztald meg Te is. Bárki használhatja, aki utazni szeretne.

Annak köteleztem el magam immár majd mind 4 éve, hogy a lehető legtöbb embernek megmutassam, hogy kaphat a pénzéért sokkal többet, mint gondolta volna. Hogy utazhat vagy jobb szállodákba, vagy hogy tölthet ott több napot.

Keress meg nyugodtan, segítek hogy Te is olcsóbban több élmény birtokosa lehess.

Megváltozott a piac, sőt folyamatosan változik. Ennek Te is részese és előnyeinek élvezője lehetsz. Olyan embereket keresek, akik nyitottak az új dolgokra, szeretnek utazni, és hajlandóak tanulni is. Anélkül nem megy. Minden adott ahhoz, hogy az online turizmus részese légy. Nyitottság és kitartás kell hozzá. Ha ilyen vagy, tiéd lesz a világ, annyira, amennyire szeretnéd. Ezt tanítom, és ebben élek. Keress meg!

 

Ha érdekel téged is, hogy spórolhatsz a szállásfoglalással, vagy hogy kereshetsz te is komoly pénzt az interneten, kattints ide, és megmutatom neked is. Keress meg akár telefonon is nyugodtan.

MT reptéren könyvemmel

Üdvözlettel:

Merényi Tamás

utazásspecialista
info@merenyitamas.hu
skype:merko73
+36 70/319-0340