Capri – 4. nap
Este érkeztünk meg Capriba a yachtkikötőbe. Szerencsére volt hely. Ez nyáron szinte lehetetlen. Egy napra a kikötői díj 180…
Este érkeztünk meg Capriba a yachtkikötőbe. Szerencsére volt hely. Ez nyáron szinte lehetetlen. Egy napra a kikötői díj 180…
A kikötőben már várt ránk a hajónk. Benettou First 47,7 lábas vitorlás. És a kapitányunk már régi…
Mivel a hajóra itt tudunk rácsatlakozni, nem lehetett kihagyni hogy ismét lássuk Rómát. Valakinek ez volt az első, van…
Egy hete hívott Csaba barátom, hogy bajban van, Malagából kellene elhozni egy hajót vagy Görögországba vagy Sibenikbe. ÉS persze…
Sok sok éve nem voltam Erdélyben. Egyszer barátaimmal raftingolni mentünk. Bevallom akkor sem sokat láttam belőle, csak a tájat,…
Folytassuk karácsonyi helyszín bemutatásainkat. Pozsony Miért is pont Pozsony? Viszonylag közel van. Pestieknek autópályán igen vonzó még gyermekkel is….
Épp folyik már a karácsonyi készülődés. Mindenki ajándékot vesz, lassan a fadíszeket is beszerzik, kiegészítik. És indul az adventi…
Kicsit fáradtak vagyunk már. A telefon is egyre gyakrabban csörög az otthoni elintéznivalók miatt. Úgy látom besűrűsödnek majd a…
Reggel ismét kalandosan indult. Berlinben is borús, esős időre ébredtünk. Úgy döntöttünk, elmegyünk Potsdamba. Eredetileg ennek a környékén hajóztunk…
A képen balra az Alexanderplatz felirattól hotelünk látható. Az új fényképezővel, állvány nélkül kézből exponáltam. Hihetetlen, mekkora a fejlődés…