Utazz olcsóbban!

Vidáman indult a napunk. A legnagyobb és legfehérebb tevékkel fotózkodtunk Tata bejáratánál. Olyanok voltak, mintha épp a közöttük lévő pálmafát ették volna.

Útunk során több ellenőrzőponton haladtunk ismét át. MAjd az út mellett különös építményeket vettünk észre. Persze tudtuk mik felé haladunk. Gyermekkorunk nagy filmje a Csillagok háborúja egyik forgatási helyszínére mentünk. A Taoutine Bolygó buckalakóinak különös építményei még állnak. Persze a homok sokukat már kezd ellepni, és az időjárás is megtépázta őket. De fantasztikus látvány volt.

El Hagounia-ba álltunk meg, nagyon szomjasak voltunk már. És akkor megpillantottuk a nyárson forgó sült csirkéket. Életmentő volt 🙂

Épp le akartunk parkolni az egyik vendéglátóhely elé. Tolatva, és akkor hirtelen beállt a helyünkre egy arab rendszámú régi autó. Indexeltünk is, de hiába. Odébb megálltunk kicsit. Ezt végignézte a vendéglátós is. Majd amikor a 4 autóból kiszálltunk nyolcan, nagy lelkesen invitált minket, hogy menjünk oda enni. Bevallom, nem bírtam ki, hogy oda nem menjek és el ne mondjam neki, hogy nálunk ez rettentő nagy pofátlanság, és mivel ő sem tett semmit a leendő vendégei megvédésére, így inkább a mellette lévő vendéglőt választjuk. És beszélje meg az elmaradt hasznát azzal a valakivel, akit nyilván még ismert is… És nem tudom látjátok e, de esett az eső. Hihetetlen.

Laayoune-ba értünk estére. Útközben nem sok minden volt, sok sok órán át néztük a kősivatagot. Ez Nyugat-Szahara fővárosa. Sokáig Spanyol gyarmat volt. A Marokkóiak nem ismerik el a függetlenségüket, saját gyarmatuknak tekintik. A hotel ahol megszálltunk, ENSZ katonák és dolgozók szálláshelye.

Este kimentünk a piacra. Itt is volt midnen a ruháktól az ajándéktárgyakig és az ételekig. Aki látott már ilyet, az kihagyhatja. A város szép, rendezett, amit mi láttunk belőle. Éttermek, bárok, szép épületek. Egy rendőr akadékoskodott velünk a biztonsági öv miatt. Mutattuk neki a töbi autót, hogy ott sincsenek bekötve. Hívta a felettesét, majd fél órát kellett árnunk. Majd végül elengedtek minket, miután még vagy három helyi is kiaált már velük. Ez úgy látszik így megy kint 🙂

Na ez a nap aztán szívás volt. 7-8 óra zötykölődés a homok és kősivatagban. Homokba 4 kerék hajtás, és nincs megállás, vagy beragadsz. Az Algír határ mellett mentünk végig. Jöttek a katonai ellenőrző pontok. Mindenhol a táblánál meg kell állni, és a katona utasítását követni. Kedvesek, nincs probléma. Vigyünk rengeteg Fiche-t és adjuk nekik. Úgy gyorsabb a továbbjutás.

Itt érdemes előre kitölteni mindent, és csak osztogatni kell. A legalsó sor számát a reptéren pecsételik be mindenkinek az útlevelébe, azt kell ide írni.

 

 

Először megnéztük Zagorát. Ma iútunk első állomása a híres karavánút kezdetét jelző eredeti táblája volt. Ebből kiderül, hogy 52 nap alatt tudták megtenni az utat át a Szaharán. Itt készült a már meggyötört csapatunkról egy fotó. Hosszú út állt előttünk, talán még keményebb tereppel, mint eddig volt.

 

Elmentünk egy igazi nagyon régi Kasbahot is megnézni. Gyerekek serege kísért minket, és folyton franciául kéregettek. Értem én, hogy bepróbálkozik, de egyszerűen nem hagyja abba. Ez türelemjáték… Van hogy elfogy az ember türelme, mi bírtuk. Sárból épített földutas lakhelyek voltak. Közben találtunk egy üzletet is, ahol midnenfélét vásárolhattunk volna.

Érdemes legalább körülnézni ezekben. Szép kézműves dolgok láthatók.

Útközben egy kis pihenő M’Hamid felé az úton:

M’Hamid fel megálltunk kicsit.

Innen az Iriki sóstó felé vettük az irányt a tatai betonútig. Az Iriki sóstónál figyelni kell, hogy a száraz sóstó hirtelen válhat sárrá, be lehet ragadni, de rosszabb esetbe úgy megfog az iszap, hogy a szélvédőn repülünk ki, vagy fejreállunk a kocsival! Képzeld el azt, hogy 100-ról azonnal megállsz! Huppanók voltak benne rendesen. Persze a sima úton nem lehet kibírni, hogy ne száguldozzunk. Ezért volt jó a rádió, szóltunk egymásnak ha valami na ugrató volt. Megálltunk egy nyugodt helyen, ahol hideg Colát vettünk. Egy „kávézó” teraszán, ittunk egy Colát. Hidegn hozták. Két szék eltört a barátaim alatt. nem üvöltöttek, nem balhéztak. Pedig a homokdűnék között garantáltan nem lesz könnyű fát szerezniük a javításhoz. megegyeztünk velük, és mentünk tovább…

Erg Chigaga dűnerendszer:

Itt megálltunk és a nyugalomban. A kint vásárolt konzerveket fogyasztottuk. És akkor csak a semmiből, megint előkerült valaki… Hihetetlen. Kiderült távcsővel pásztázzák a környéket, és ha kell segítenek az arra járókon. Remélve, hogy kapnak valamit érte… Így is meg lehet élni a dűnék között…

A homokban rengeteg port nyelsz. Kendő ide vagy oda, nincs menekvés. Utána pedig a végén kiértünk egy aszfaltos útra, ott persze 140-nél pedig az autóba tömődött port nyeled be, ami a szembeszéltől kijön. Úgy kb még 1-1,5 órán át. Olyan mintha vennél levegőt, de csak keveset tudsz.

 

Foum Zguid – naplemente

Éjjel értünk be ismét szálláshelyünkre Guelmimbe. A szálloda egy csoda volt.

 

Ébredés a paradicsomban? Este azt sem tudtuk hova kerültünk, csak bementünk az első szállásra.

Utazásunk egyik fénypontjához értünk. Quadoztunk a homokdűnéken! Ezt ki ne hagyjátok. És megláttam életem első oázisát is.

Na megkaptuk a terepet rendesen Megjelentek a homokdűnék is. Ezt a távot nekem kellett végignavigálni. Nem egyszerű, volt hogy Tomi segített. Ő sem akart a sivatagban élni a továbbiakban 🙂

Kritikus rész is volt ma. „Bad Düne”-nek hívják. Ez egy olyan szakasz ami egy a hegyekből érkező keményen megáradó vízmosásban kialakult „futó homok”, olyan, ami elnyeli azt ami belemegy. Ha vizes az alja semmiképp nem szabad belemenni, garantáltan elnyel.

 

A táj csodaszép. Sok helyen van a semmi közepén szállás. Íme:

Néha előkerül egy-egy teherautó, vagy egy motoros. Leinthető, és némi egyezkedés kérdése, és lehet menni a motorjával és fozózkodni. Mindenki közvetlen és kedves. Jó lenne tudni franciául… Jó lenne beszélgetni az itt élő emberekkel.

 

 

 

És megmászható a sziklás domb is. Míg a többiek ásták ki a kocsijukat a homokból, Laci megmutatta mire is képes a terepjáró. Szuper volt fentről körbenézni. A kocsink pedig ennél porosabb bent már nem lehet. Ó istenem, soha senki nem tudja már kitakarítani… Ennél több port pedig nem is nyelhetünk… Pedig ma elől mentünk. Homokban 4 kerék hajtás, és nem szabad megállni, ez fontos!

Azt hiszem a lenti kép önmagáért beszél…

És először értünk be időre, amit terveztünk! A szállás csodaszép volt ismét. Este mindenki kapott 1-1 üveg hideg Heineken sört a hotel bárjában. Mindent lehet kapni…

Ketten Lacival kértünk ki 8 sört, és rögtön megkérdezték németek vagyunk e. Itt picit elgondolkodhatunk. Ahogy kint viselkedünk, azt gondolják rólunk, hogy otthon is mindig azt tesszük. Felelősek vagyunk azért, mit gondolnak a magyarokról a nagyvilágban. És nyilván ettől is függ, eljönnének e ők is hozzánk, és költenék e ők is nálunk a pénzüket? Bevallom, kedvességben és segítőkészségben mi sehol sem vagyunk hozzájuk képest!

Megidéztem nektek a sivatag szellemét.
Azt kívántam tőle, legyen mindenkinek olyan élete,
amilyet szeretne.

 

Az esti szállássunkra hulla fáradtan értünk oda ismét. A hotel egyik terméből zene hallatszott ki. Megnéztük. Selytelmes fények között egy színpadon egy boxokkal teli bár volt. Pár zenész és egy énekes szórakoztatta a kevés közönséget. A zene bevallom nem az én izlésemet tükrözte, pár perc után inkább elmentünk vacsorázni.

Az étel sültcsirke. Végre! Sültkrumplival. Kétrünk hozzá hagymás paradicsomsalátát is. Erre hoztak egy nagy tál midnenféle zöldséget. Bevallom eddig tartott a türelmem a francia tudásu angolul nembeszélő emberekkel. Ok hogy nem tud angolul, de mondja meg hog ynem érti. Vagy küldjön ki egy angolul beszélő másik pincért. Fogtam a tálat, bementem a konyhába, és az első embertől megkérdeztem, hogy ez paradicsomsaláta? Azt mondta nem. Így a kezébe nyomtam a tálat, és kimentem a konyhából. Az ételt megettük, nagyon finom volt. Amikor végeztünk, és készültünk indulni, meghozták a paradicsom salátát… Ez is Afrika…

Itt volt hogy még vissza is kellett tolatnunk… Dudes-völgy.

Útunk felfelé vezetett, egészen kb. 3000 m magasba. Ma megkaptuk elős igazi terepünket is. Volt kő, homok, por. A képen láthatjátok, hogy az út nem nagyon ismerhető fel. Itt teljesen elbizonytalanodtunk merre is. Az eső sok helyen elmosta az utat, ha annak lehet egyántalán nevezni. Egy kecskepáztor sietett a segítségünkre, amit persze először elküldtünk, hogy mi aztán tudjuk merre kell menni. Három katonai laptop, műholdvevővel, midenféle csoda szoftverek és egy navigáció volt a segítségünkre. Nos és persze végül a kecskepásztor, aki 200 dirhamot (kb.7000 Ft) kért azért, hogy kivezet minket és nem kell hatalmasat kerülnünk. Amikor átértünk a kősivatagon ahol több helyen kézzel építettünk fel- és lejárót a terepjáróknak hogy tovább tudjunk haladni, megkérdeztem tőle, hogy mész vissza? Mutatott a lábára. Egy papucs volt rajta, poló és nadrág. Se víz, se étel, semmi nem volt nála. Mutatta alszik egyet, és máris otthon van. Ez elgondolkodtató… Kedves volt és vidám, örült hogy segíthetett nekünk. A kis képen baldra fent látható, milyen úton keltünk át Drá völgyébe.

Útközben kiderítettük Allahnak mi a szándéka velünk. Kegyes volt hozzánk… Nem döntötte ránk a nagy sziklát semmilyen erő. Útközben volt egy defektünk is. Persze én vezettem. Kb. 9 cm-es vágás lett a bal első gumin egy éles kő miatt. A pótkerék persze nem jött le. A másik terepjáróról szedtük le a kereket. Útközben összetalálkoztunk egy kereskedővel, aki tégóta járja Afrikát. Nem volt az a nyugodt ember. Franciául elég sokáig mondott dühösen nekem valamit. Majd amikor végzett, megkérdeztem tud e angolul, mert semmit nem értettem az egészből. Erre angolul is előadta, hogy ő továbbmenne, ha mi nem száguldoznánk itt és nem kaptam volna defektet. Bevallom, az idióták felidegesítésének a szerintem legjobb módját válaszottam, mosolyogtam és mondtam jó. Ezen a szinten nincs értelme veszekedni. Puffogott persz tovább, de nem foglalkoztunk vele. Ja és a száguldozásról annyit, hogy egy berber a szamárháton többször megelőzött minket, míg utat építettünk… 🙂

Átkeltünk a Dudes-völgyön. Itt is voltak vendéglátó helyek, de sajnos a sziklaomlás miatt nem biztonságos, így csak nézelődni lehet. Sok itt a turista és árus. Megfontolandó, hogy vegyünk e itt kendőt, ugyanis közeledünk a homokdűnékhez. A por ellen pedig a legjobb a száj elé kötött kendő.

 

 

Útközben az egyik autó motorjelzője sárgán kezdett világítani. 2500-as fordulat felett pedig dadogott. nem jó jel. Este pedig a naplementét már a homokdűnéknél szerettük volna megnézni. Nem sikerült. Itt ért minket a naplenente, így is szép volt…

És este autókölcsönző hívás, mit tegyünk. Egy helyi szerelő próbált segíteni, azt mondta valószínű a rossz üzemanyag az oka a motorhiba jelzésnek. Az Afrikana benzinkútnál keressétek Yakoubi-t, mindenben segít, jön veled, és ért a kocsikhoz nagyon. Autókölcsönzősök mondták 55 km-re van a szervíz, menjünk oda. Ott szűrőcsere, gumivétel, sajnos javíthatatlan volt. Kb. 5 perc alatt szereztek egy pont olyan mintázatút, mint ami a kocsin volt. Ezt hihetetlen! Ja és a pótkerekünket is leszedték hárman. Jócsoda hogy nekünk nem sikerült megfelelő szerszám nélkül. Ha egy kocsit béreltünk volna, akkor nagy bajban kerültünk volna.

Amíg vigyáztunk az autókra, a csapat egyik része vacsorázott, majd amikor végeztek, ettünk mi is. Az étel hibátlan volt, már nagyon ránk fért.

Késő este értünk egy szálláshelyre, hulla fáradtan.

 

Marrakech-ből Ouarzazate felé keltünk át az Atlasz-hegységen. A legmagasabb pontja 2260 m. Van fent egy vendéglő, ahol hideg Colát vehettünk. Mire felértünk a hegyek között, rengeteg hajtűkanyar volt, érdemes óvatosan vezetni! Útközben a pihenőknél sok árus van. Általában hegyi kristályokat és mindenféle köveket árulnak potom pénzért. Megélni az állattartásból tudnak ezen a vidéken.

 

Tolouet felé egy régi Kasbah-t lehet megnézni, ami régen több mint 80 háremhölgy lakhelyéül szolgált. Toulettől kezdődött a világ 10 legszebb útja közé beválasztott „Kasbah-k útja”. Útközben érdemes pár faluban megállni, és egy-egy Kasbah-t megnézni. A leghíresebb az összes közül, Ait Ben Haddou (lásd fent a képen).

A kaszba 4 tornyú agyagerődítmény. A legkorábbi kaszbák a 11. században épültek. Szerkezetileg többnyire egy négytornyú, többszintes épületről beszélünk, amely csak kisszámú és lőrésszerű, kisméretű ablakokat nyit a világra. Négyzet alakú, átriumos szerkezetű középpontját négy, az épület síkjából negyed-ötödrészben kiemelkedő tornyok védik és díszítik, melyek felső szintjeiből lőrések nyílnak. Forrás: wikipedia

Azt hiszem, amit itt kaptak a terepjárók, már azért nem adták volna oda nekünk ha tudják. Találtunk egy folyót. Átementünk benne keresztbe, majd „egy kicsit” hosszában is – hogy összekoszoljuk a járgányokat… Erről lesz a youtube-on film…

 

Egyik feladatunk volt a világhírű filmstúdió megtalálása. 1983-ban épült 650 hektáron.Itt forgatták a Gladiátort, Asterixet, 19877-ben a James Bondot, Oliver Stone rendezésében az Alexandert és még sorolhatnám.

A stúdiónak van egy külső forgatási helyszíne is, azt is érdemes megnézni. És egy kis csibészkedés belefér útközben, hátsókerék ugye jó arra, hogy körbe körbe nagygázzal forgatva a terepjárót elég nagy port csináljunk… nekünk ablakfelhúzás nélkül sikerült, így beporoztuk rendesen a kocsit. utána már midnegy volt…

Este persze nem értünk be időre a célba. 22 óra lett belőle teljes sötétben. Ez azért gond, mert kint a lámpát nem kapcsolják fel sem a motoron, sem a kocsikon. Néha felvillantják jelezve hogy jönnek, és Allahra bízzák a célbaérést. Amikor egy szürke ruhás motoros jön kivilágítatlanul szemben aszfaltos úton, az olyan, mintha a motor vezető nélkül jönne. Szinte nem látszik a sofőrje. Igazi túlélőgyakorlat nekik.

Szinte midnenki beszéli a franciát. Angolul kevesebben beszélnek, és figyelni kell rájuk, hogy tényleg értik e. Sokszor kiderült, hogy nagyon nem…