Kicsit fáradtak vagyunk már. A telefon is egyre gyakrabban csörög az otthoni elintéznivalók miatt. Úgy látom besűrűsödnek majd a dolgok otthon. Holnap repülünk vissza. Sikerült végre elintézni a Boarding Passt. 1-2 nappal az indulás előtt lehet a helyünket elfoglalni a repülőn. A rendszer kiosztja. Ha mi szeretnénk helyet választani, akkor plusz pénzért tehetjük meg az Easyjetnél. Bevallom egy 2 óránál rövidebb úton, pont a repülő eleje és hátulja is majdnem egyszerre érkezik meg, és úgyis alszom a repülés közben, ahogy magam ismerem.
Nos, reggel útrakeltünk, hogy megnézzünk egy hangszert. Haken Continuumot szerettük volna kipróbálni. Ezt csak elég kevés művész tudja használni, és az ára miatt nem is tudom hogy van e belőle Magyarországon. Szóval kiderítettük, hol van Berlinben, és rögtön oda indultunk. Neten láttuk. 9 órától van nyitva az üzlet. Cím felírva, indulás. Csengetésre azt mondták, még nins nyutva, jöjjünk vissza 3 óra után. Fenébe. Sok ténfergés után kiderült, hogy ez egy hatalmas, sok sok szobás lakás inkább, mint egy utcafronti üzlet. Egy kapucsengőre engedtek be délután, mikor visszamentünk. Közbenkicsi városnézés. Nem csak a belvérost és a fontos átnivalókat szoktam megnézni, sokszor megyünk külvárosi részeket, kint lakó átlagemberek lakhelyeit megnézni.
Addig pedig elmentünk az állatkertbe. A templom, kastély és festménynézéshez már nem volt kedvünk… 1844-ben nyitották meg. Ez a legrégebbi Németországban. Van benne mindenféle állat, zsiráf, oroszlán, pingvin, fóka, orrszarvú, viziló, rengeteg madárfaj, majmok és még sorolhatnám. Csodaszép a kertje is, tényleg ismét lejártuk a lábunk, mire körbeértünk. Van a gyerekeknek állatetető és simogató rész is. 13 euro a belépő, ha az akváriumba is be akarunk menni, akkor 20 euro. Az esőnek végig lógott a lába, de szerencsére megúsztuk. A szél néha fújt picit, de a zuhi elmaradt.
Metróval ismét elmentünk a hangszerboltba. A fiúk kedvesek voltak, és megengedték, hogy kipróbáljuk a Haken Continuumot. Nagyon érdekes volt. Olyan, mintha a billentyűs hangszert kombinálnák a gitárral és torzítópedálokkal. Beatix ezt a hangszert a youtubeon látta meg, amikor kedvenc előadója Jordan Rudess mutatta be. Ő a Dream Thearter billentyűse volt, igazi művész. Egy fél órát játszhatott a hangszeren Beatrix. A filmből, amit ha hazaértünk csinálunk, meglátjátok majd mit sikerült kihoznia. Annyit mondok, hogy 9 év orgonálás és 8 és fél éves zongorázás utána annyit mondott, hogy huhh, ezt meg kell tanulni, nagyon más. Emellett Beatrix még basszusgitározik (hobbi szinten), dobol, perkahangszereken játszik (derbuka, djemmbe, kajon, bongo). És lehet ez lesz majd a következő hangszer, amin megtanul. Tetszett neki… J
Este vacsora ismét a dörnereseknél. Azért jó ez az étel, mert van benne sok hús ami a fehérje miatt kell, zöldség, a és szénhidráttartalma kevés. Ennyi mászkálás után, muszáj figyelni a fehérjebevitelre. Reggelinél is a tojást, és a húsokat esszük óriási menyniségben, kenyeret én nem sokat, Beatrix semennyit – hogy ne az töltse ki a hasunkat. Én gyümölcsöt is szoktam mindig enni a végén, grapefruit, barack, dinnye és ananász a kedvencek. Ahogy elnéztem, a túlsúlyos emberek simán a sütiket viszik tányérszámra. Persze a genetikára fogják, de a rossz és tudatlan táplálkozásuk az oka a kinézetüknek. Persze akik így érzik jól magukat, azoknak szíve joga, nincs közöm hozzá. Rengeteg féle müzli és szárított gyümölcs is van már a hotelekben. Joghurtok, magvak. Szóval ha valaki akar, oda tud figyelni.
Lassan pakolunk, holnap lazább nap lesz, kis sétálással, kicheckolással, és még egy edzéssel.
Összességében jól telt ez a majdnem két hét. Így, hogy több városba is elmentünk, és rengeteg mindent csináltunk, elég tartalmasnak mondanám az útat. Nem bántuk meg. Persze tudom hogy más nem ezt választotta volna, vagy nem biztos hogy szánt volna ennyi időt rá. De úgy gondolom, hogy Berlint nem lehet kihagyni a Bakancslistáról. És Drezdát sem. A következő úton gondolkodunk már, meglátjuk évvégén vagy jövő év elején mi fér még bele. Egy Marokkó már a szervezés finishében van október végére, novemberre, arról hamarosan olvashattok ismét. Addig pedig ötletelek, mi legyen a következő. Mert ugye nincs megállás az élményszerzésben, kalandgyűjtésben.
És készül a következő könyv is, már jópár fejezet anyaga megvan… J
Üdvözlettel:
Merényi Tamás
utazásspecialista
+36 70/319-0340
info@merenyitamas.hu
skype:merko73