Észak-Olaszország és Svájc – 4. nap Zermatt
Sokféle variáció, tervezgetés és rengeteg fénykép és leírás elolvasása után úgy döntöttem, hogy ha lúd, legyen kövér, nézzük meg a legmagasabb csúcsot. És persze vonatozni is szerettem volna a hegyek-völgyek között, megnézni a természetet is kicsit, ami ugye vezetés közben nem mindig sikerül.
És itt látszik a térképen, hogy ez azért annyira nem is egyszerű. Konkrétan ennyiszer egy nap nem szálltam még át vonaton. És volt ahol pár perc volt az átszállási idő. Ezért is vittem a gurulós bőrönd miatt hátizsákot, azzal könnyebb volt haladni. útközben a táj csodaszép volt, azt hiszem egyszer havasan is kell ezt látni. Akkor nyilván már a Zermatt-Chur-Zürich útvonalon…
A vasútállomás melletti kis téren már lovaskocsi, és persze mindenféle jármű is bérelhető, hogy a szálláshelyre érkezőknek ne kelljen annyit cipekedni a bőröndökkel.
Többféle módon is feljuthatunk a magasabb hegyekbe. Nyilván télen síparadicsom, de nyáron a kirándulóknak is jó célpont. Egy pulcsi-széldzseki elég volt. ÉS persze mint írom mindig, minden úton van szívás. Beleléptem egy pocsolyába. Nem vettem észre. De nem picit lett vizes a mindössze egy cipőm, hanem minden lépésnél szortyogott a cipő… Még jó hogy az ilyen helyek tele vannak üzletekkel. Így Túracipő és zokni vásárlás lett belőle. Mert azt tudtuk, hogy kb éjfél lesz mire Milánóba érünk. Tuti a hidegben megfáztam volna (ezt üzleti körökben arcmentőnek hívják). De lett egy olyan túracipőm, ami felmegy nélkülem is a hegyre, ja nem, de elég kényelmes lett… (2. nap Milánóban 20 km-t mentem benne tesztelésképp pluszban).
Ez az egyik hely – a vasúttól kb fél óra gyaloglásra, ahonnan lehet a Zermatt közelébe feljutni. A következő lehetőségekből választhatunk:
Nos ez sem egyszerű, hogy vajon mit is nézzünk meg. Ráadásul beborult, kicsit esett is. Fentről pedig nem tudtuk hogy mennyi lesz a látótávolság. Végül sok tanakodás után a másik módot választottuk. Visszamentünk a vasútállomással szembeni részre, ahol egy vonat vitt fel minket a Gornergratra. Ez a vonat megy Európában a legmagasabbra. Az út magáért beszél azt hiszem. Gronergratbahn: Hegyállomás 3.089 m magasban van. A Zermattból induló utazás 33 percig tart. A 3089 méteres Gornergratot 29 négyezres csúcs veszi körül, köztük a legmagasabb svájci hegy, a Dufourspitze (4634 méter) és az Alpok harmadik leghosszabb gleccsere, a Gorner. Az 1898-ban átadott végállomás felett egy többemeletes – csillagvizsgálóval és meterológiai állomással ellátott – szálloda van, a gleccser fölé nyúló kilátóterasszal, amely 29 négyezres csúcsra nyújt körpanorámát, köztük Svájc jelképére, a 4478 m magas Matternhornra.
És a Zermatt, amiért ide jöttünk…
Klein Matterhorn / Schwartzsee
Zermatt déli szélétől a Matterhorn Expressz kabinos felvonó szállítja az utasokat Furiba, ahol átszállási lehetőség van Schwartzsee felé (jobbra, a másik drótkötélpályás felvonóval), Klein Matterhorn felé (közben a felvonó áthalad Trockener Steg megállón), és végül egy 2006-ban nyílt felvonó összeköti Furit Riffelberggel (a Gornergrat hegyen).
A Theodulpass csúcsról induló Testa Grigia kabinos felvonó közvetlen elérést biztosít az olaszországi Cervinia és Valtournenche síparadicsomai felé. Svájci oldalról csak sílifttel közelíthető meg, azonban az olasz oldalon a síelők választhatnak nyitott (üléses), vagy – sok személy szállítására alkalmas – kabinos felvonók közül. Itt határőr irodák, valamint egy alpesi múzeum is található.
Zermattot úgy hirdetik, mint egész évben nyitva tartó síterület, bár nyáron a síelésre alkalmas terep a Klein Matterhorn mögötti Theodulgletscher hegyoldalra korlátozódik. Tény, hogy szezonon kívül – májusban és júniusban – csak egy-két sípálya tart nyitva, míg az a fő síterep (Theodulgletscher) egészen júliusig zárva van.
A 2003. október 25. óta üzemelő Furggstattel hatszemélyes sífelvonó tizennyolc tartóoszlopából tizenkettő közvetlenül a Theodulgletscher jegén áll – ilyen Svájcban készült először a világon. Ez az egyik azon kevés felvonók közül, melyek pályájukkal országhatárt lépnek át, jelesül Svájc és Olaszország határát. (Forrás: Wikipédia)
Azt hiszem utunk fénypontja volt ez a szakasz. Ide vissza kell jönni még, itt aludni és kényelmesen végigjárni. Nagyon fárasztó volt. És innét rohanás a vonatra, ami majd 3 és fél óra volt. Este még vacsoráztunk Milánóban, majd elájultunk a szálláshelyen.